Muzsikusok vagyunk
egy Magyar Örökség díjjal kitüntetett zenekarban, hivatásként választva a Kárpát-medence kultúrájának megőrzését és átörökítését. Egy olyan kultúrának, melynek gyökerei többszáz esztendőre tekintenek vissza és amely kultúra jelenthet igazi erőt megmaradásunkhoz.
Pál István Szalonna és Bandája
A zenekarunk tagjai jelenleg a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusai. Koncertjeinken megszólalnak a Kárpát-medence leggyönyörűbb muzsikái. Fontosnak tartjuk a hagyomány megőrzését, ezért a koncertezés mellett a népzeneoktatásban is nagy szerepet vállalunk. Néhány évvel ezelőtt megalapítottuk a kárpátaljai népzenei képzést.
Rendszeres résztvevői vagyunk Magyarország legnagyobb fesztiváljainak, emellett az elmúlt években felléptünk mind Európában mind a tengerentúlon. Játszottunk többek között Venezuelában, Indiában, Görögországban, Angliában, Ukrajnában, Mexikóban és az Egyesült Államokban. 2006-ban a Magyar Köztársaság küldöttjeiként részt vettünk az Egyesült Királyság 1956-os díszünnepségén, olyan kiváló művészek társaságában, mint az Oscar-díjas Jeremy Irons, Vásáry Tamás zongoraművész, és a Grammy-díjas népdalénekes, Sebestyén Márta. A műsor után személyesen gratulált többek között Károly, walesi herceg és Margaret Thatcher volt angol miniszterelnök.
Mindezeknél fontosabb azonban az a szeretet, ahogyan a zenekart fogadják az ország legkisebb falvaiban és a világ legnagyobb színpadain egyaránt.
A zenekar tagjai
Pál István Szalonna
prímás
Pál István „Szalonna” napjaink egyik legkiválóbb prímása, az egyik legtöbbet foglalkoztatott népzenész, otthonosan mozog a Kárpát-medence valamennyi tájegységének népzenei világában.
Pál István „Szalonna” 1980. június 6-án született Kárpátalja egyik leggyönyörűbb vidékén, a máramarosi hegyek tövében, Visken. Zenei indíttatása mondhatni az anyatejjel szívta magába, szülei, Jancsó Katalin és Pál Lajos zenetanárok, mai napig lakókörnyezetük és szülőföldjük aktív zeneművelői. Édesapja amellett, hogy egykor a Kijevi Operaház karnagyaként dolgozott, hosszú évekig muzsikált Visken és környékén lakodalmi zenészként. Nevéhez fűződik számos kárpátaljai népzenei gyűjtés, ezáltal gyermekei is korán belecsöppentek a népzene/zene gyönyörű világába. István zenei tanulmányai a tiszapéterfalvi zeneiskolában kezdődtek. Miután sikerült elsajátítani a hegedülés technikai alapjait, édesapja elvitte Murzsa Gyulához a szomszédos faluba, akitől a régi cigányzenészképzés hagyományai szerint tanulhatta a mesterséget.
Miután szülőföldjéről elköltöztek, a középiskolai tanulmányait a nagy múltú Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában végezte. 1995-ben került Budapestre. 2007-ben a Nyíregyházi Főiskola ének-zene, népzene szakán szerzett tanári diplomát. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója 2010-ben lett, ahol népi vonós tanári szakon 2012-ben vehette át diplomáját. A Galga zenekar tagjaként évekig tercprímásként muzsikált, majd a Fonó zenekar tercprímása lett. 2002 óta dolgozik a Magyar Állami Népi Együttes zenekarában, pár év alatt lett a nagy múltú együttes zenekarvezető prímása és jelenleg művészeti igazgatója. A Magyar Állami Népi Együttes zenészeivel megalakította saját bandáját, melynek repertoárján a legszebb kárpát-medencei dallamok mellett népzenei feldolgozások is szerepelnek. Énekes szólistájuk évekig a többszörös eMeRTon díjas Herczku Ágnes volt, most Pál Eszterrel, István húgával dolgoznak együtt.
Európától Amerikán át Ázsiáig a világ számtalan pontján felléptek már. Három nagylemezt jelentettek meg, az Örömzenét, az Útravalót és a Népzene a Kárpát-medencéből című albumokat. Külföldi koncertjeik nagy sikerrel zajlanak, az egyik legemlékezetesebb köztük Angliában volt, ahol a királyi család vendégeiként koncertezhettek. Saját bandája és a Magyar Állami Népi Együttes zenekara mellett számtalan formációban láthatja, hallhatja a népzenét és világzenét kedvelő közönség. Állandó vendége nemcsak népzenei, világzenei formációknak – mint a CimbaliBand vagy a Csík Zenekar –, hanem olyan sikeres könnyűzenei együtteseknek is, mint a Kispál és a Borz.
A muzsikálás mellett rengeteg népzenei gyűjtést készített Erdélyben és Kárpátalján. Szülei révén egész korán kapcsolatba került a tanítással is, ma már az ország egész területéről vannak tanítványai, nyaranta pedig immár 25 éve jár vissza Kárpátaljára, hogy a család által szervezett tiszapéterfalvi népzenei táborban szülőföldje tehetséges zenészeit oktassa barátaival, kollégáival karöltve. Több nagynevű külföldi egyetem vendégprofesszora volt az elmúlt években. A Beregszászban immár ötödik éve megkezdett népzenészképzés megalapítója. Mára Kárpátalja-szerte táncházak hirdetik munkássága gyümölcsét, hiszen Rahótól Ungvárig havi 8-10 táncház szolgálja az itt élő közösséget. Nevéhez fűződik a „Muzsikáló Magyarország” elnevezésű program, mely az éttermi cigányzenekarok tovább élesének folytonosságát szolgálja.
2004
Fonó Zenekar
Túlparton
2008
Szalonna és Bandája
Örömzene
2009
Fonó Zenekar
Hateha! (Táncházi slágerek)
2011
Szalonna és Bandája
Népzene a Kárpát-medencéből
2012
Fonó Zenekar
Vadbarokk
2016
Szalonna és Bandája
Útravaló
2020
Szalonna és Bandája
Idegen nép van ma ott, hol régen magyar lakott
1992
Pro Cultura Hungarica Díj
Tisza együttessel
1993
Országos Ki Mi Tud?
Duna TV Különdíj
1999
Népművészet Ifjú Mestere
2006
Emerton Díj
Fonó Zenekarral
2006
Artisius
Az Év előadója díj
2009
Bezerédj-díj
Pál család zenekara
2010
Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkerszt
2011
Fonogram Díj
Az Év Népzenei albuma
2013
Magyar Örökség Díj
Útravaló
2015
Liszt Ferenc Díj
2019
Magyarország Érdemes Művésze
Útravaló
2020
Magyar Művészetért Díj
2023
Dankó Rádió előadói díj
2024
Kiváló művész
2026
Kossuth-díj
2012
Magyar Állami Népi Együttes
Hajnali Hold
2013
Magyar Állami Népi Együttes
Magyar Rapszódia
2015
Magyar Állami Népi Együttes
Megidézett Kárpátalja
2017
Magyar Állami Népi Együttes
Hommage a Kodály
2019
Magyar Állami Népi Együttes
Csodaváró Betlehemes
2020
Magyar Állami Népi Együttes
Ezerarcú Délvidék
Pál Eszter
A zenekar énekesnője, a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola népiének-tanára.
Díjak:
Magyar Örökség Díj
Népművészet Ifjú Mestere
Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt
Liszt Ferenc-díj
Kossuth-díj
Doór Róbert
Nagybőgős, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének nagybőgőtanára, adjunktusa.
Díjak:
Magyar Örökség Díj
Népművészet Ifjú Mestere
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt
Artisjus-díj
Pro Cultura Hungarica
Fonogram-díj
Tiszteletbeli Székely cím
A Magyar Állami Népi Együttes Örökös tagja
Kossuth-díj
Gombai Tamás
Prímás, a Fonó Zenekar és a Budowitz Klezmer Band prímása, az Újstílus együttes tagha 1994-ig. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének hegedűtanára, adjunktusa.
Díjak:
Magyar Örökség Díj
Emerton-díj
Artisjus-díj
Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt
Kossuth-díj
Ürmös Sándor Ferenc
Cimbalmos, aki többek között Járóka Sándorral a világhírű cigányprímással és Legoczky-Hosszú Géza hegedűművésszel muzsikált hosszú évekig.
Díjak:
Magyar Örökség Díj
Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt
Kossuth-díj
Gera Attila
Fúvós hangszerek muzsikusa, a Pravo zenekar vezetője.
Díjak:
Magyar Örökség Díj
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt
A Magyar Állami Népi Együttes Örökös tagja
Kossuth-díj
Karacs Gyula
A zenekar brácsása.
Díjak:
Magyar Örökség Díj
Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt
A Magyar Állami Népi Együttes Örökös tagja
Kossuth-díj
Jendrics Gábor
Pál István Szalonna és Bandája hangtechnikusa.
Díjak:
Magyar Örökség Díj
Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt
A Magyar Állami Népi Együttes Örökös tagja
Kossuth-díj